Európa legismertebb geográfiai felosztása túlmutat a földrajzon. Ezt a minőségekbeli megkülönböztetést nem azok találták ki, akik különféle illúziókat dédelgetnek egy „új keleti blokk” kapcsán. Nem is a napjainkban Kelet-Európával szemben „kegyet” gyakorló EU- és NATO-beli „polgártársak”, akik különös módon igyekeznek e különbségtétel eltörlésén. És nem is az egykori vasfüggönyt emelő kommunista vezetők és nyugati ellenfeleik, akik az eredeti különbségeket átváltoztatva korábban soha nem tapasztalhatóan éles határt vontak.¹ Már Fürst Klemens von Metternich (akit kortársai tiszteletből az „utolsó európainak” neveztek, mert nem voltak már olyan mértékben tudatában annak, hogy mit jelent tradicionális értelemben européernek lenni, mint ő) ezt írta: „nem hagyhatjuk, hogy a Nyugat ellen Kelet előörsének, vagy Kelet ellen Nyugat előörsének használják államunkat”.² Jóval később, Mircea Eliade és barátai (Ionescu, Noica, Cioran, T¸ut¸ea és mások) vallották, hogy Közép-Európának szerepe lehet egy intellektuális híd építésében Nyugat- és Kelet-Európa között.³ De nemcsak ők, hanem hazánkban, a Magyar Királyság területén, gróf Klebelsberg Kúnó miniszter személyes jó barátai, Tormay Cécile, Zichyné Pallavicini Edina grófnő, sőt Pauler Ákos, a kiváló filozófus is e gondolat képviselői voltak. „Küszöb és kapu vagyunk”, tartották⁴ elválasztva és összekötve két különböző minőséget és világot egymástól. Ez akkoriban, az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Orosz Birodalom felbomlása után, egy védekezést is képviselt a „rossz kelet”, a kommunista-bolsevik forradalom számos következményével szemben, ahhoz hasonlóan, ahogy a magyarság a tatár seregekkel, majd a törökkel szemben védelmezte nemcsak királyságunkat, de Európát is. Ma mindenütt – sajnos a jobboldalon is – szeretik ezt valamiféle teljesen rossz értelmű mártírságnak betudni, amiből „Európa húzott hasznot”, holott egyértelműen dicsőségről van szó, amely nagyságának megfelelően a győzelmet elérőt illeti.⁵

Nyugat-Európa mai jelentéstartalmai – tudatos jelenlét fényében – nem lehetnek kérdésesek. Nyugat-Európa addig képviselte Európát, amíg nagyfokú tisztelet élt benne a kelta, római, germán, hun és más tradicionális népek, mindenekelőtt pedig e népek szellemi képviselői iránt. Európa a középkor (XIV. századig számított) végéig olyan Európa volt, ahol – gyakorlatilag majdnem mindig – folyamatosan egy és ugyanazon szellemiség különböző képviselői győztek és uralkodtak. Ezek – a pusztán racionálisan nem meghatározható – „egy és ugyanazon” európai szellemiséget folytatták és újították meg, mégpedig anélkül, hogy azon a nézeten kívül, amelyhez aktuálisan kapcsolódtak, a többit elnyomták volna. Európa mai válságának legnagyobb szimptómája, hogy senki sem mutat fel semmi olyat, ami ezzel az említett európaisággal kapcsolatban állna. Az első adandó alkalommal mindenki korlátozná például az „övéitől” eltérő népeket, tagadva létük értelme megtalálásának a lehetőségét is.

A mai Nyugat-Európa léte nem a korábbi Európából következik. Mind tényleges, mind mélyebb értelemben egy olyan „materiális hódítással” áll szoros összefüggésben, amely már nem sokban különbözött a világűr modern meghódításának illúziójától. Ez a materiális hódítás az új földrészre ugyanis nem vitte el Európát: azt, amit tradicionális európai szellemiségnek nevezhetünk. Amit az új földrészre Nyugat-Európa vitt (függetlenül most Kolumbusz eredeti célja mibenlétének kérdésétől), az pusztán maradéka volt az európai szellemiségnek. Ami az odahurcolt anyagiakkal és vívmányokkal mégis eljutott Amerikába, azt a felnövekvő új nemzedékek tagjai pedig néhány száz év alatt elfelejtették. Számos átfogalmazás történt, majd végül elmaradott „óvilágnak” kiáltották ki Európát.

Amerika ilyen mód egy olyan világnak bizonyul, amely Európa modern, nem tradicionálisan Európainak mondható részéből származik; míg Nyugat-Európa egy olyan világnak, ami Amerika felfedezése körül, bizonyos értelemben Amerikával összefüggésben született meg, s pontosan ezért nem mondható már igazán európainak. Ezt tükrözi vissza az a frigy is, amely mára végérvényesen megköttetett Amerikával, és ami magában a NATO-ban is kifejeződésre jut (eltekintve most attól a kérdéstől, hogy jó-e nekünk ebbe belépni vagy nem).⁶

Nyugat-Európa – noha materiálisan benne találhatóak a tradicionális Európa legjelentősebb nyomai – az említett „káinista hódításon” és az utóbbi paktumon keresztül szintén az anyagi, technikai értékorientáció megtestesítőjévé vált. Annak szimbólumává, hogy az ember a föld meghódításának ürügye alatt (a Föld meghódításának merőben emberi és materialista módja közben) elvesztette-elveszti a természetfeletti világgal való kapcsolatot,⁷ amely korábban – a nagy Kelet mellett – Európát is meghatározta.

Nyugat-Európa jelentéseinél fontosabb azonban számunkra most az a kérdés, hogy Közép-Kelet-Európa milyen módon mutathat fel a Nyugatnál valóban magasabb rendű minőséget.

Mindenekelőtt nagyon téved az, aki itt pusztán földrajzi okokra, kéznél lévő ősökre, bizonyos népekhez való tartozásra vagy egy egyszerűen értelmezett égtájszimbolikára épít. Ilyen nagyságrendekben ezek egyértelműen semmitmondó igazolások, ráadásul a jellegzetes amerikai biologicizmussal és a tág értelemben vett materializmussal mutatnak összefüggéseket. Nem lehetséges továbbá az sem, hogy René Guénon Kelet-Nyugat összevetéseit kiforgassuk, és Kelet-Európát az ott Keletnek nevezett típussal azonosítsuk.⁸ Ezt akkor sem tehetjük meg, ha Guénon ténylegesen bizonyos szimpátiát táplált a kelet-európai népek iránt.⁹ Ő Kelet alatt Ázsiát értette, főként az ősi indiai és kínai civilizáció egységét. Azzal állította szembe a Nyugatot – annak a nézőpontjából bírálta –, ami a magyarság legnagyobb része számára ma semmit nem jelent, így ezen az alapon nem érezhet fensőbbséget a Nyugattal szemben.

Így van ez a letelepedett és nomád típusú népek összevetésének esetében is.¹⁰ Azért, mert Nyugat-Európában azon letelepedett népek jelenléte dominál, amelyek letelepedettségének szükségképpen a „materializálódás” a velejárója,¹¹abból még nem következik az, hogy a kelet-európai, többségükben valóban nomád eredetű népeknek ne lennének meg a maguk nem kevésbé határozott negatívumai. A nomád jellegzetességeket Kelet-Európa nem egyértelműen pozitívan mutatja fel, mert ezeket, megfelelő útmutatás híján, akárcsak a legkisebb mértékben se pozitívan és tudatosan éli. Minden ma fennálló civilizáció esetében – így Európában is mindenütt – a letelepedett típus játszik – és kell is, hogy játsszon – meghatározó szerepet, minthogy a letelepedettségen és nem a nomádságon alapul ma minden civilizáció. Guénon is felhívta a figyelmet arra, hogy például az eredendően nomádnak tekinthető zsidóság – nem tudván alkalmazkodni a megtelepedettek értékrendjéhez és életformáihoz – maga szolgáltatott alapot az ellene irányuló támadásokra.¹²

Viszont, kétségtelenül igaz, hogy letelepedni tudni és virtuálisan rendelkezni a nem letelepedett, nomádnak tekinthető életformákkal, mindez egyedül Közép-Kelet-Európa lehetősége. Az itteni, többnyire nomád eredetű népek nem szóródtak szét egy diaszpórában; viszonylag nagy földrajzi területet elfoglalnak; s valamennyire őrzik még saját hagyományaik emlékét.¹³

Az eddigiekből az alábbiak következnek:

Nyugat-Európa – történelmének korábbi, magasrendű szakaszaiban – jogos alappal rendelkezett ahhoz, hogy a különféle Kelet-Európa felől jövő nomád tendenciáktól tartson. A kelet-európai ember ugyanis nem tanulta meg igazán a letelepedettség értelmét. Ezt különösképpen kiemeljük.¹⁴ Ebből az okból kifolyólag Nyugat-Európa (mint mondottuk: történelmének korábbi, magasrendű szakaszaiban) joggal nem kiegészülve, hanem veszélyeztetve látta szellemiségét és civilizációját azáltal, ami Kelet-Európa felől jött vagy jöhetett volna. Mindez azonban – tekintve, hogy mára elhagyta magasrendű és voltaképpeni európai kultúráját – már másként fest: Nyugat-Európának az a Kelet-Európa, amely elismeri a tradicionálisan európai értékeket, ma csak használhat.¹⁵

Lényeges ezzel kapcsolatban, hogy a kelet-európai ember gyakran egyfajta teljesen indokolatlan – Nyugat-Európának való természetellenes „bizonyítási kényszerben” szenved, aminek következtében az ottani intellektualitás olyan formáinak akar megfelelni, amelyeket ő maga egyébként egyáltalán nem igenelne. Van valami igaz is abban a máskülönben teljesen rosszindulatú kijelentésben, amiben a liberális értelmiség Mircea Eliade munkásságát összegezte, vagyis, hogy „Kelet-Európából jött ember bizonyításkényszerből adódóan imponáló szakirodalmat görget”.¹⁶ A legcsekélyebb kisebbségi érzésre és egy rossz mártírságra sincs szükség. A kelet-európai szellemi emberben valójában olyan szellemi kvalitások is lehetségesek, amelyekkel egyáltalán nincs szüksége arra, hogy nyugati, gyakran tartalmatlan és tudományoskodó elvárásoknak feleljen meg. (Minthogy Kelet-Európáról beszélünk, aláhúzva az Európa szót, nyilvánvalóan nem lehet azonban tudománytalan se.)

Mindezek együttes értelmében állapítjuk meg: az, amit Kelet-Európának azok kínálnak, akik pusztán az itteni népek ősvallásai és szokásai megismerésében és megismertetésében látják megvalósulni Kelet-Európa küldetését (homályos „közel-ázsiai” népi szubsztanciák felé irányozva a figyelmet), az kevés és félrevezető iránymutatás Kelet-Európa számára. Megintcsak olyan helyzetet teremtenek, amellyel – a nyugati befolyással szemben elengedhetetlen – Nyugatra való tényleges hatást teljesen lehetetlenné teszik, minthogy a Nyugatot nem lehet ingatag alapokra tákolt, intellektuálisan felkészületlen hagyománybemutatásokkal kicsit se észre téríteni.¹⁷

A legnagyobb baj, hogy a puszta Nyugat-Európa-ellenesség és az emocionális alapokon nyugvó helyi hagyományalternatíva nem tanítja meg az embert európainak lenni, és ily módon ezt a lehetőséget átengedi-átengedte a baloldali értelmiségnek: nagymértékben hozzájárulva ezzel egy EU-féle „Amerika-Európa” megteremtődéséhez. Minthogy pedig a nomád szubsztanciának éppen az volt a sajátja, hogy nem hagyott hátra maga után a Kelet-Európában letelepedett embert teljes mértékben kielégítő formákat, így az említett körök nem is fognak megtalálni semmi olyat, amit a kelet-európai népek bármelyikének pontosan körvonalazott tradíciójaként lehetne számon tartani. (A nomádság eredeti mibenlétéből következik, hogy az általa maga mögött hagyott formákat főként a zenére és a költészetre korlátozta.)

Kelet-Európának másból kell erőt merítenie ahhoz, hogy a Nyugat – és a széles körű nyugati mentalitás – ne nyelje el. Mindenekelőtt lehetősége van arra, hogy a letelepedettséget egy a nyugat-európai dekadens polgári formáktól eltérő alapon újragondolja. A felfogás és a szemlélet szellemi-metafizikai átértékeléséről van szó. Mit jelent letelepedni? Mit jelent várost alapítani? Milyennek kell lennie annak? Ki – legmagasabb értelemben – a városalapító? Mit jelent a városlakók különbözősége és mi e különbözőség szerepe? Mi a pénz eredeti jelentősége? Mik az intézmények (nem pusztán gyakorlati), a család (nem pusztán érzelmi) szerepe? Mi lehet az étkezés és az egészen apróságoknak tűnő eredeti szokások szellemi értelme? Stb. stb. Mindezeket egy megbukott nyugat-európai értékrenddel szemben nemcsak lehet, de a letelepedettség értelmének megértésével kapcsolatos hiányosságok miatt újra is kell értékelnie Kelet-Európának, mégpedig a szétszórtan, de még határozottan megtalálható, szélesebb körű ősi minták megkeresésével.¹⁸

A nomádságot alapjaiban és nem formálisan kell megértenie, európaiként. Lényében, bensőleg őrizve nomád gyökereit. Ahhoz, hogy mit jelent lényünkben őrizni, megérteni és bensőleg megvalósítani a nomádságot, ahhoz persze igénybe lehet és kell venni intellektuális jellegű támasztékokat, objektív történelmi adatokat, formákat stb. is, nem szabad azonban elfelejteni, hogy ennek az igénybevételnek már éppen egy – más, sokkalta tágabb rendelkezési szférájú – európai intellektus révén kell végbemennie.¹⁹ Mindez széles szellemi horizontokon való kutatást igényel, hagyományaink speciális formáin túli kutatást, amely más és univerzálisabb hagyományokra is kiterjed, amennyiben valóban azt akarjuk, hogy a különféle és részleges altradíciók egy nagy egészben betöltött szerves rész formájában fennmaradhassanak.

Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy – az iméntiekkel szemben – többször éltek már a rész „egésszé való felfújása” illúziójának kábító hatásával: utoljára éppen Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, aki gulyásromantikájával kívánta elfeledtetni mindazt, ami rendszerének brutális lényege volt. A magának illegitim „nagyságot” követelő részt és a puszta regionálist akaratlagosan szét kell zúzni ahhoz, hogy valami akarattal lerombolt után következő, ősi mintát követőt komolyan lehessen felépíteni Csontváry, Kőrösi Csoma, Weöres, Szabó Lőrinc, Hamvas Béla, Kaczvinszky József földjén – a „közép” földjén.

Egy földnek pedig, amely a legmagasabb értelemben vett „közép”, a metafizikai KÖZÉP földrajzi kifejeződése akar lenni, egyszerre kell birtokolnia mind a nomádság, mind a letelepedettség értelmét és összhangba hozott jellegzetességeit.²⁰ Ezeket pedig a Primordiális Tradíció – éppenséggel Guénon által feltárni kezdett – valósága birtokolta egyidejűleg.
 

Jegyzetek

1 Az utóbbi kapcsán lásd Róbert Horváth: Prefazione. In Béla Hamvas: Da Eraclito a Guénon. Torino, 1999, Nino Aragno Editore, 5. o.

2 Aus Diplomatie und Leben. Maximen des Metternich. Ed. J. Burckhardt. Gräz-Wien-Köln, 1962.

3 „Nagyon is tudatában voltunk Kelet és Nyugat között elfoglalt helyünknek. A román kultúra hidat alkotott Nyugat és Bizánc között...” Mircea Eliade: Ordeal by Labirinth. Chicago-London, 1982. Földrajzi és más szempontokból is hasonló (intellektuális) helyzetünknél fogva ebben a tanulmányban több román származású szerzőre fogunk hivatkozni. Azt az elvet valljuk, amit Julius Evola így fogalmazott meg: „A határok felett és a korábbi frontok ellentétei felett létre kellene jönnie a lényegre tekintő szolidaritásnak.” – Mondanunk sem kell, hogy nincs semmi mondanivalónk azoknak, akik ezt „magyartalannak” tekintik.

4 Zichy Rafaelné-Hekler Antal: A Napkelet olvasóihoz. Különlenyomat, Budapest, 1938.

5 Különösképpen dicsőségről van szó, ha azt vesszük, hogy a Magyar Királyság területein ráadásul nem mindenütt volt tapasztalható az a gyakran pusztán babonás és megszállott félelem, amit Nyugat-Európa a keleti nomád törzsekkel és népekkel szemben tanúsított.

6 Remélhetőleg senki nem táplál olyan illúziókat, hogy az Egyesült Európára irányuló mai szerveződések alapvetően az USA által képviseltek ellenében folynának. – Európa egységes újjászervezésének egy más, tradicionális lehetőségéről lásd László András: Jobboldaliság és „Pán-Európa”-eszme. Hunnia folyóirat, 41. szám.

7 Julius Evola: René Guénon – A Teacher for Modern Times. Edmonds, 1994, Holmes.

8 Lásd René Guénon: Általános bevezetés a hindu doktrínák tanulmányozásához. Debrecen, 1999, Kvintesszencia, I-II. rész. Uő: Orient et Occident. Párizs, 1987, Guy Trédaniel. És uő: A modern világ válsága. H. n., é. n., Szigeti (Az Őshagyomány könyvei IV.), II. fejezet.

9 Úgy látjuk, Guénon a kelet-európai népekben különös „fogékonyságot” talált arra nézve, hogy kultúrájuk – a szó nem kozmopolita értelmében – egyetemes tradicionális tartalmakat őrizzen meg. Ennek bizonyos korlátozott nyomai találhatóak meg „A középpont ideája az antik tradíciókban” című írásában. Arkhé folyóirat, 1. szám, 2. kiadás, 52-53. o.

Guénon mindemellett közeli kapcsolatban állt egy romániai tradicionális gondolkozóval, Vasile Lovinescuval. Lovinescu valóban az egyik legfigyelemreméltóbb kelet-európai szerző. Neki sikerült az, aminek lehetőségeiről és feltételeiről alább szólunk: egy egyetemes, metafizikai tradíciónak megfelelő módon interpretálni bizonyos helyi, részleges, szorosan egy bizonyos népcsoporthoz kötődő hagyományok fellelhető adalékait, verseket, népballadákat stb. Lovinescu mindemellett természetesen főként univerzális tradicionális témákkal foglalkozott, s számos, kifejezetten európai jelenség felé is érdeklődést és lényegközeli tradicionális értést tanúsított. Lásd Vasile Lovinescu: Steaua fără Nume. Bukarest, 1994, Rosmarin.

10 A „letelepedettség” és a „nomádság” mibenlétének történelmi vonatkozásokon messze túlmutató, principiális megértéséhez lásd René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei. H. n., é. n., Szigeti (Az Őshagyomány könyvei I.), „Káin és Ábel” című fejezet.

11 Uo.

12 Uo. 131. o. Lásd továbbá Julius Evola: A tér civilizációja és az idő civilizációja. Arkhé folyóirat, 2. szám.

13 Az utóbbihoz tartozik például, hogy Kelet-Európában megtalálhatóak még a dionüszizmus bizonyos adekvát eszközei, amelyek – minden látszat ellenére – Nyugatról már eszközként is kivesztek.

14 Ezzel áll összefüggésben az, hogy a kommunizmus parodisztikus államisága éppen Közép-Kelet-Európában jelenhetett meg – természetesen nemcsak a letelepedettségi, hanem magukat a maradék nomád jellegzetességeket is bomlasztva.

15 Egy tradicionális européer, Claudio Mutti az, aki felismerte ezt Nyugat-Európában is (amennyiben Olaszország egyáltalán Nyugat-Európának számít). Tekintve, hogy Nyugaton semmi olyan nincs, ami a hagyományok élő voltára emlékeztetné az embert – „Kelet-Európa hírnökévé” válva – kelet-európai mítoszok, szimbolikák és népmesék világához nyúlt, hogy Guénon, A. K. Coomaraswamy és Evola útmutatásai alapján a primordiális, egyetemes és metafizikai tradíció szemponjából is megfelelően értelmezze azokat, „élő hagyományt” lopva be így a nyugati ember világába. Lásd Claudio Mutti: L' asiano e le relique. Parma, 1986. Valamint: Magia del fiaba. Bolzano, 1979. Továbbá: Antenati ed eroi nella tradizione magiara. Vie della Tradizione folyóirat, nr. 66. És Alla scoperta della cosmologia magiara. Sacro e Profano folyóirat, nr. 5-6. Lásd még uő: Postfazione. In: Storie e leggende della Transilvania. Szerk. és ford. C. Muffi. Milano, 1997, Arnoldo Mondadori /Oscar narrativa/, 309-317. o.

16 Idézi, Aldebaran Zoltán: Az officiális vallástörténet impotenciája. Pannon Front folyóirat, 11. szám, 3. o.

17 Korábban pozitív példát találtunk Szántai Lajos interpretációiban, de időközben ez a szerző-előadó is ellépett a „közhelyek” és a kellően alá nem támasztott dolgok irányába. Így pozitív példaként egy korai írása marad: A Halhatatlanság országa. Őshagyomány folyóirat, 3. szám.

18 Lovinescu igen értékes tradicionális felfogásmódot ad meg például a kémény és a pénz eredeti jelentőségével kapcsolatban (Alkímiai napló. Tradíció évkönyv, 1999. sz., 205, 206-207. o.), Titus Burckhardt pedig az öltözködés jelentőségével kapcsolatban (A szakrális művészet lényegéről a világvallások tükrében. Budapest, 2000, Arcticus, 115-117. o.). E témakörnek is Guénon volt a mestere, aki életművében számos rövid, de igen velős utalást tett a fák, a madarak, a virágok, a szövés, a tű, a nyakkendő, a város stb. eredeti szerepére és jelentőségére.

19 Lásd pl. Baranyi Tibor Imre: A magyarság szellemi missziója. Hunnia folyóirat, 80. szám.

20 Ezt az irányvonalat, anélkül, hogy kelet-európai voltuk megvalósítatlan maradna, Vasile Lovinescu és Mihail Vâlsan után olyanok követik, mint az orosz Alekszandr Dugin, Gejdar Dzsemal, a román Florin Mihăescu, Dan Stanca vagy más, ehelyütt említett szerzők. (Noha már Angliában született, Marco Pallis például görög származású volt.)