A Havi Magyar Fórum 2000. novemberi számában a jobboldaliság vagy baloldaliság melletti állásfoglalás szükségességéről szóltunk. Megállapítottuk, hogy magát a politikai káoszt teremtenénk meg, ha jobboldali sajátosságokat és alapelveket baloldali tényezőkkel kombinálnánk. Az alábbiakban ezt egy gyakorlati példával szeretnénk alátámasztani. Bemutatjuk a harmadik utas módszerek egy speciális, „nemzeti-bolsevik” formáját, majd írásunk végén a baloldali törekvések néhány különös, témánkba vágó következményét vizsgáljuk meg.

Az 1990-es évek elejének világtörténelmi változásai közepette megjelent politikai elméletek élvonalában óriási törésvonal tapasztalható. Az ebben az időszakban fellépő és a legkiemelkedőbb politikai ideológiákat felmutató két gondolkozó kétségtelenül László András (sz. 1941), illetve Alekszandr Geljevics Dugin (sz. 1962) volt. Egyikőjük sem nyugat-európai, mindketten jobboldali teoretikusokként léptek fel, benső világukat tekintve mind a ketten az integrális tradicionális spiritualitás elkötelezettjei, csak másodsorban politikusok. Az egybeesések itt azonban véget is érnek. Az említett törésvonal – ahogy azt alább látni fogjuk – túlságosan is jelentős. 1993 és 1995 között, majd főként 1995 után Dugin politikai ideológiáját már egyre fokozottabban baloldali elemek hatották át.

Alekszandr Dugin tehetséges szerzőként indult. Főként tradicionális tanulmányai (in Milyj Angel, Elementy) és korábbi könyvei (Az Abszolút útjai; Hyperboreai teória; Konzervatív Forradalom) tekintetében jegyezzük meg, hogy a legtöbb 1945 után született nyugati tradicionalista írásainál nagyobb megszólító erővel bírnak: élőbbek, használhatóbbak, egyszerre szimbolikusak és világosak, olykor egészen költőiek és mégis metafizikaiak. Politikai vonatkozásban Dugin fő érdeme, hogy a francia Új Jobboldal erősen intellektuális-értelmi megnyilvánulásai után, az ő politikai tanulmányaiban (in Elementy, Gyeny, Zavtra) jelent meg újra – néhány olasz és magyar kivételt leszámítva – a Julius Evola halála óta meglehetősen hiányzó, nem csupán intellektuális, hanem azzal egyidejű spirituális beállítottság. Magyar nyelven megjelent öt írása közül ez a szimbolikus vonásokban megnyilvánuló spirituális háttér talán az „Erósz lázadásá”-ban a legtranszparensebb. Így ír: „A Tradíció szerint a szexus rituális cselekedet volt, amelyben a valóság fundamentuma nyilatkozott meg. A Tradíció az erotikában mély, ontológiai doktrína tükröződését látta, és a szakrális civilizáció képviselői pontosan mint Tudást, mint Kinyilatkoztatást fogják fel azt a titkos impulzust, amely a férfi szellemi energiáját a nőhöz irányítja egy életen át... a szellem ege, megmutatkozván, ámulattal ütközik össze a matéria földjével, valami mással, mint ami ő maga; a fekete föld pedig elragadtatott rémülettel tekint a hideg égi szférák abszolút kékségére. Férfi és nő kettéhasíttatott és elválasztatott egy titokzatos rendelés parancsára, és minden pillanatban vágyva egymásra, újjáteremtik a mindenek előtt teremtett, ember előtti metafizikai világ ontologikus kapcsolatait, amelyen még oly szembeszökő a Teremtő pecsétje. (...) Amíg a világ van, addig bennünk a megosztottság, a diád törvénye dominál... Ha a világ megöli a szerelmet, elnyomja, lealacsonyítja, széthasítja, magától értetődő, hogy a szerelem ugyanígy felel majd rá: eltörli a világot. (...) A világ végén ez a kettő megszűnik kettő lenni. Ég és föld szétbonthatatlan ölelésbe zárul... A világ véget ér. A szerelem elkezdődik. (...) A szerelem – egy és oszthatatlan. Nincsenek pozitív és negatív aspektusai. Egyetlen hiba számít, a hidegség, az erőtlenség, a totálisan fanatikus eksztázis szétforgácsolódása emóciókra – úgy a kicsapongásban, mint az aszkézisben. Bűn – a szerelem hiánya. Mikor Erós hallgat, a diád alattomos halált beszél objektív igazságnak, igazságos rendnek, a legjobb, legbölcsebb világfelépítésnek adva ki magát. (...) Erós ősellenségeinek ma minden okuk megvan örvendezni. A szerelem templomosai és gnósztikusai régen eltűntek. A Szent Grál elveszett. Az Isten-szerelemről elfeledkeztek. (...) De titokban és kétségbeesve, az urbanizált katakombák mélyén, az undorítóan bomló emberek, dolgok és mechanizmusok között érik a szeretők lázadása. Rajtuk keresztül, az elkülönültségükön és az ismeretlenségükön keresztül beszél a még mindig vágyakozó egek alig hallgató hangja és a föld szenvedélyes magánya.” Ugyanez a szimbolikus formában megnyilvánuló spirituális és ezoterikus orientáció áthatja politikai vonatkozású írásait is: „Személyisége kétszereződik, háromszorozódik, négyszereződik meg regényei alakjaiban, s magát e szereplők közé helyezi – együtt duplumaival, okkult másodpéldányaival, valós történelmi személyiségekkel, másvilági árnyakkal, a »külső sötétség« héjaival, »névvel bíró démonokkal«, speciális okkult szervezetek titkos ágenseivel” – írja (Egy Láthatatlan Birodalom csillaga. Jean Parvulescóról). Másutt ekképpen fogalmaz: „így cselekszenek a nemes szívű lovagok minden akadállyal szemben, felnőve a Gyönyörűséges Hölgyhöz, a Nagy Célhoz vezető áldozattá és férfiassá válás útján.” (Az erotika idealizmusa)

Publikációiban Dugin mindemellett az intellektuális kritika, az elmélyült világanalízis feltételének is eleget tett. Elemzései nemcsak széles körűek, hanem lényegbe vágóak és koncentráltak is. René Guénon és Julius Evola néhány művének lefordítása és kiadása után Oroszországban ő tárta fel legjobban a napjainkban világszerte uralkodó politikai struktúrák jelentésrétegeit, összegezte az ezekhez elidegeníthetetlenül tartozó „ideológiák” mibenlétét: „Az »Új Világrend«, amely Egyetlen Világkormány felállítását javasolja..., már nem egyszerűen a világbankárok bizonyos »titkos« csúcsa politikai gazdasági uralmának a kérdése. Ez a „Rend” valamiféle sajátos ideológia világszinten való győzelmét vetíti előre, (...) azonban nagyban túllépi más, bolygónkra vetített utópiák történelmi formációinak méreteit, mint például a korai protestánsok európai mozgalmáét... A materialista, racionalista és ateista tanok mondialisták által történő pragmatikus felhasználásának kora lejárt, most az »új vallásosság« korszakának beköszöntét hirdetik (...) a Világkormány a maga saját diktatúráját nem a »totális zsarnokság«, hanem a »liberalizmus« elveinek alapján fogja kialakítani.” (A világkormány ideológiája) A modern világ vonatkozásában másutt ezt mondja: „A szex leginkább anyagi és nyílt formájáig, fizikovegetatív mechanikájáig lealacsonyítva – mint valamiféle közös nevező van jelen a modern kultúrában. Ebben a szerepben a marxisták divatjamúlt materializmusát helyettesítve lép fel... Úgy tűnik, a »termelési viszonyok« [Marx] helyét mostanság a »nemi viszonyok« foglalták el. (...) Az »erotika materializmusa«, az »erotikus materializmus«, mint gondolkodási forma, kéz a kézben jár a liberális világszemlélettel. Ugyanolyan arcátlansággal, ahogy a marxisták a szellem magasabb rendű megnyilvánulásait és a szent, isteni kinyilatkoztatást materiális és gazdasági törvényszerűségek következményeként magyarázták, ugyanúgy a mai liberálisok mindent a »nemi elhajlás«, a »komplexusosság«, a »perverzitás« kategóriájába sorolnak.” (Az erotika idealizmusa)

Publicisztikai tevékenysége mellett Dugin az aktuális orosz politikai életben is szerepet vállalt. Úgy tudjuk, hogy 1989-ben, a Pamjaty elnevezésű nacionalista ellenzéki szervezetben, annak egyik vezetőjeként kezdte politikai tevékenységét. Magával a nacionalizmussal kapcsolatban később talán a legmagasabb rendű és legszínvonalasabb tevékenységet folytatta Oroszországban: kitartóan és keményen nyesegette a pánszlávista vadhajtásokat (amelyek főként a Molodaja Gvardija és a Ruszkij Vesztnyik folyóiratokban nyilvánultak meg). Az Új Világrend képviselői által ihletett (!) szeparatista hajlamú „kis nacionalizmusokkal” szemben ideológiájában a konnacionalista és szupranacionalista irányzatokat támogatta. „Valamilyen mértékben minden nép nacionalista. Egy amerikai azonban ezt például úgy értelmezi, hogy az USA szabadpiaci civilizációs típusára büszke, s egyáltalán nem foglalkozik a nemzeti, etnikai, állami, faji kritériumokkal. Egy francia nacionalista egy kicsit mindig jakobinus, az egységes és oszthatatlan Franciaország híve, elsősorban a francia kultúrához való tartozás és az állam iránti lojalitás foglalkoztatja, és csak ezt követi az etnikai összetevő. Melyik típushoz tartozik az orosz nacionalizmus? Melyek alapvető jegyei? (...) Az orosz nacionalizmust elszakíthatatlan kötelékek fűzik a tér képzetéhez. Nem a vér, nem az etnosz, még csak nem is a kultúra az a tényező, amelynek alapján az oroszok »övéikre« ismernek. Az orosz minden más népnél intenzívebben érzékeli a teret. A határtalan, beláthatatlan, végtelen horizontig nyúló térség, ennek észlelése és szelleme az orosz lélek elválaszthatatlan tulajdonsága. (...) Az orosz nacionalizmus alapja az imperium, mint integráló, átfogó, univerzális elv. Az orosz etnosz nyitott, befogad minden körébe igyekvőt. Az orosz afféle »eurázsiai római«, amely a maga sajátos vallási, térbeli világszemléletével különféle népeket és nyelveket egyesít. (...) A nacionalizmus, mint ideológia, egyáltalán nem egyszerű nemzetösztönön alapul, hanem nemzeti sajátosságunk mély és világos belátásán, ami más nemzetek és népek specifikumainak ismeretét is feltételezi.” (Az Eurázsia-vita és a nacionalizmus apológiája) Ebből az idézetből is kiderül, hogy Dugin politikai ideológiája elsősorban „birodalmi”, csak másodsorban „nacionalista” jellegű. Valóban, legtöbb munkája – könyveit is ideértve – ténylegesen az „Eurázsia”-idea jegyében és gondolatköreiben íródott (Orosz kontinens; Összeesküvéstan; Forradalmunk céljai és küldetése; Eurázsia misztériumai; Oroszország geopolitikai jövője). E ponton és e könyvek tekintetében azonban már tartózkodó kijelentéseket kell tennünk.

A „birodalmiság” – és bármi, ami körébe tartozik: konnacionalizmus, szupranacionalizmus, Eurázsia ideája – elsősorban és első fokon semmiféleképpen nem geopolitikai eszme. E vonatkozás is hozzátartozik, de semmiképpen nem ezen nyugszik. Nemcsak a „birodalmiság” nem alapul ezen, de annak velejárói, így a szupranacionalizmus és Eurázsia igazi ideája sem a szó szoros értelmében vett geopolitikán alapul. Alekszandr Duginnak mindezt nagyon jól kellene tudnia, hiszen a Konzervatív Forradalom képviselőjének tartja magát, ami intellektuális és szellemi áramlat. (Az európai szellemiség legnagyobb alakjait nem egy esetben Dugin mutatta be először Oroszországban, sőt olyanokat is, akik az „európai szellemiség legnagyobb alakjai” kategóriát is messze meghaladták.) „A Konzervatív Forradalom ideája – írja – mindent átfogó. Magasrendű princípiumaiból származóan nem nehéz megfogalmazni a pozíciót, amelyet a konzervativizmus harcosainak a valóság legkülönfélébb szintjein, minden konkrét esetre alkalmazva kell elfoglalniuk – a metafizikaitól és a vallásitól a politikaiig, az etikaiig és a szociálisig.” (Az erotika idealizmusa) Ám, ha mindez így van, akkor Eurázsia igazi ideája és valósága, továbbá a „birodalmiság” maga, nem sokkal inkább intellektuális és spirituális valóság-e, mint bármi más? Nem sokkal inkább szellemileg ragadható-e meg, mint a „földben”, Oroszország „nagy kiterjedésében”? És nem sokkal inkább másként-e, mint „forradalmunkkal” avagy „összeesküvésünkkel”, ahogyan azt ő sugallja? Miért a jövőben Eurázsia, miért nem a mindenkori mostban? Miért a térben és időben, és miért nem szellemi tanításainak örök realitásában?

Dugin Eurázsia-eszménye – az Eurázsia-igenlés általa megadott értelme – az oroszországi politikai viszonyok között valószínűleg még a legjobb. A mai áljobboldal értelmi és szellemi színvonalára jellemző, hogy eme eszméje következtében sokan liberálisnak, nem eléggé nacionalistának, sőt szabadkőművesnek és cionistának kezdték tekinteni, holott politikai ideológiájának Amerika-ellenessége, antimondializmusa és antiliberalizmusa talán harsányabb, mint Eurázsia-pártisága. Dugin így a nacionalista körök fokozatos elhagyására kényszerült. (Minthogy Oroszországban a monarchista irányzatok sajnos nemcsak nacionalisták, hanem erősen pánszlávisták is – avagy azok szövetségesei –, egyszersmind velük is szembekerült.) Nacionalizmus-kritikájával egyetértünk: „A »nacionalisták« csak passzív, védekező ellenállásra vannak berendezkedve. Nosztalgiájuk foglyaként csak hátrafelé néznek, és szentimentális érzelmeket táplálnak a múlt iránt. Az orosz hagyománynak nem is annyira a szelleméhez és lényegéhez hűségesek, mint inkább külső formáihoz, noha Oroszország monoetnikus modellje mindenképpen »modernista« eszme, mivel Oroszország történelmében nyoma sem volt az ilyesminek”. (Az Eurázsia-vita és a nacionalizmus apológiája) A problémánk nem Dugin nacionalizmus-bírálata. Ellenkezőleg. Amit az imént Eurázsia-ideájával kapcsolatban megemlíteni kívántunk, mindazt úgy is összefoglalhatnánk,hogy – tekintettel Ázsia és a Kelet szellemi múltjára, alapvető szellemi jelentésére – problémánk Eurázsia konkrétista felfogásával van. E „konkretizmusnak” több oka is lehet. Például a gyakorlatiasság túlhajtása, ami 1995-ben a képviselőválasztáson való indulásig vezette Dugint (mindjárt rátérünk, milyen színekben). Egy mai ellenzéki esetében a túlzott gyakorlati politikaiság meglehetősen gyakran vezet baloldali nacionalizmushoz. És ekkor már az sem számít, hogy korábban mit fogalmazott meg vele kapcsolatban. Minthogy erős reakcionalizmusához, antimondializmusához és konkrétista Eurázsia-pártiságához Dugin a nacionalista pártokban már nem lelt szövetségesekre, így a baloldal felé fordult (amivel szemben – gazdasági és társadalmi szempontokból – már korábban, még Konzervatív Forradalom című könyvében se volt kellőképpen elutasító), oly módon, hogy nacionalistává akarta tenni azt. Valójában azonban a Tradíció egyik formája se ismerte el a tömegeket, a szocializmust és egyebeket – még a tantrizmus se. Dugin 1995-től azonban a Nacional(ista)-Bolsevik Pártban vállalt közreműködést, és a Limonka című lap teoretikusa lett.

Mindezzel a következő, teljességgel elfogadhatatlan nézetekhez érkezett: „Palesztin terroristák, európai neonácik földalatti csoportjai, szociális forradalmárok és a »Vörös Brigádok« tagjai, a »demokráciát« megvető, titkon a liberális korszak végét váró arisztokrata családok leszármazottjai, az olasz maffia tagjai, gaullisták és Franco-csodálók, a Harmadik Világ forradalmárai, Amerika és Ázsia sámánjai, kommunista vezetők, német bankárok – mind résztvevőkké válnak a végső Eurázsiai Birodalom újrateremtésére irányuló geopolitikai tervben.” (Egy Láthatatlan Birodalom csillaga. Jean Parvulescóról) Ez a hozzáállás, az ideológiai következetesség és színvonal rovására menő, túltengő konspirációs hajlam sajnos egyre kevésbé ismeretlen a huszadik század utolsó negyedétől. Értékesebb körökben is egyre többen gondolták (G. Freda) és gondolják mindezt „komolynak”. De hol vagyunk már így attól az ideológiai tisztaságtól, amely László Andrásnál még olyan megfogalmazást nyert, hogy a baloldal semmiféle erőivel nemhogy ideológiai vagy stratégiai, de még csak taktikai szövetségre se vagyunk hajlandóak?

Noha Alekszandr Dugin az 1990-es évek legelejének egyik legkiemelkedőbb politikai teoretikusa volt – igazi ígéret –, létrejött az írás elején említett törés: nemcsak leszakad László András továbbra is teljesen tradicionális alapú, radikális jobboldali politikai ideológiája mögött, de szembe is fordul a jobboldalisággal. „Vörösbarna”, nemzeti-bolsevik elméletei nemcsak mesterkéltek, de árt is velük a jobboldal labilisabb erőinek.

Nyilvánvalóan nem célunk a dolgok leegyszerűsítése. Világosan látjuk, hogy Limonov és Dugin „rotbraun” irányzata miben különbözik más ilyen orientációval bíró third position-köröktől vagy történelmű gyökerű német csoportoktól. Egyáltalán nem egy mindenki számára nyilvánvalóan baloldali indíttatás alapján törekszenek a bal- és a jobboldaliság összeegyeztetésére. Dugin, úgy tűnik, ezt mondja: az igazán szellemi-politikai irányzat kettősségek, dualitások felett áll. – Mi is ezt mondjuk. Ez a kettősségek feletti (Egység vagy „Nem kettő”) a politikai bal- és jobboldaliság viszonylatában azonban csakis a jobboldaliságon keresztül és által érhető el. (Ezt a témakört „Ultrajobboldaliság, mint metidealizmus”, továbbá „A Kard, a Kereszt és a Korona” című tanulmányainkban fejtettük ki bővebben.) A kettősségek feletti pozíció semmiféleképpen nem juthat kifejeződésre a harmadik utas vagy társutas irányzatokban, a nacionalista és a bolsevik (többségi, tömeges) összehozásában, a jobboldaliság és a baloldaliság úgynevezett összeegyeztetésében és kombinálásában. A baloldaliság mindig éppen a sokaság kísértésével és igenlésével volt azonos, és ily módon a felsőbbnek és az Abszolútumnak a tagadása. Jegyezzük meg továbbá azt is, hogy ami valóban kettősségek feletti, az a kettősségek szabad megteremtésére is képes.

Dugin mindamellett abból indul még ki, hogy az Új Világrend hatása éppen úgy megnyilvánul az úgynevezett jobboldalon, ahogy a baloldalon, következésképpen már a jobboldaliság sem érvényes. Ezért a sugallatért haragszunk mintegy a legjobban minden bal felé kacsingató irányzatra. Mennyivel könnyebb lenne ugyanis – radikálisan jobboldalinak maradva – az állítólagosan jobboldali irányzatok baloldali vonásait kimutatni, mint kreálni egy alaptalan, folytonosság és legitimitás nélküli egyveleget!

Dugin további meggyőződése, hogy az ellenvilág, a nemlétezésre és megsemmisítésre törekvő Új Világrend gazdasági ideológiája „jobboldali”. Minthogy minden normális embernek az eme Új Világrend által akartnak az ellenkezőjét kell óhajtania, szerinte ily módon a baloldali gazdasági és társadalmi koncepció a helyes. A kapitalizmus, a szabad piacgazdaság vagy a gazdagok uralma azonban soha nem voltak jobboldali dolgok, akkor sem, ha névleg elneveztek egy gazdasági irányvonalat „jobboldalinak”. Ez is egy durva, principiális tévedés. (A feudalizmus a par excellence jobboldali gazdasági-társadalmi berendezkedés és alapelv; kiterjesztve pedig mindaz, ami felé konkludál. Ez akkor is tény marad, akkor is így marad, ha a világban a feudális berendezkedés helyreállítására már semmiféle külső lehetőség nem mutatkozik. Éspedig azért kell kitartanunk emellett, mert a benső és saját világban a feudális felállásnak pontosan megfelelő dolgokat egészen a Kali Yuga végéig meg lehet valósítani és újra helyre lehet állítani.) Végzetes tévedés helyes ideológiát oly módon kialakítani, hogy az ember nem tesz mást, mint az ellenség munkáját figyeli és ideológiáját alapvetően ennek a függvényében alakítja ki. Ez tipikusan modern, baloldali módszer. Nem veszi észre, hogy önnön ellenségének függvényévé válik. – Az igazi teremtéskor még nincs ellenség, hacsak nem maga a teremtő az.

Eduard Limonov és Alekszandr Dugin „rot-braun” (nemzeti-bolsevik vagy tömeg-nacionalista) irányzata mindemellett sajátos misztikus alappal és felhanggal bír. Végül az ezen arculata mögötti döntő spirituális tévedésekre kell felhívni a figyelmet.

Dugin „A nemzetibolsevizmus metafizikája” című tanulmányában – amely metafizikai vonatkozásban is több súlyos félreértést tartalmaz – irányzatuk jobboldali elemét (nacionalizmus) a szubjektivizmussal és az idealizmussal, baloldali tényezőjét (bolsevizmus) pedig az objektivitással és a realizmussal állította analógiába. A baloldali elem mindemellett a tantrikus „Bal kéz útjá”-val (vámacsára) is összefüggésbe van állítva. Mindezek viszont egyáltalán nem valódi analógiák. A legkevésbé sem lehet szoros összefüggés (nemhogy analógia) a „Bal kéz útja” és a politikai baloldaliság között. Ahogy azt már másutt többször is megjegyeztük, a politikai baloldaliság és a tradicionális felfogásokban szereplő különféle „baloldalak” között semmiféle megfeleltethetőség nincs. A baloldali erők a tantrizmus vámacsára („Bal kéz útja”) irányvonalának is groteszk paródiáit nyújtják, orientációik és mentális erőik soha nem tennék képessé őket arra, hogy a „Bal kéz útját” érvényesen járhassák. Ha a vámacsára erőteljesen hangsúlyozott is olyasmit, amit Nyugaton XIII. Leó pápa – más összefüggésben – úgy fogalmazott meg, hogy „maga a szuverenitás nincs szükségszerűen hozzákötve egyik politikai formához se” (Immortalite Dei); továbbá, ha a vámacsára viszonya a társadalmi törvényekhez ambivalens is volt – nem jutott eszébe politikai elvekké transzportálni tagadólagos pozícióját és averzióit.

Dugin szerint a nemzeti-bolsevizmus, a „forradalmi harmadik út” látja meg legélesebben a jelenkori világban megbúvó halálerőket és halált (lásd például „A gnósztikus” című írását). Ideológiája misztikus vonatkozásai szerint éppen ezért ez a kevert politikai erő fogja újra megvalósítani az örök vagy aranykori Birodalmat a Világvég pillanatában, a halál beteljesedésének pillanatában.

Nos, Dugin állításával szemben a szakrális indiai művészet nemcsak Sivát, az Örökkévalóság Őrét ábrázolja vörösbarna színnel, hanem vörösesbarna Mudévi is, aki keresztény viszonylatban a Sátán alakjához áll a legközelebb. Ő a „legvégső kötelék” megtestesítője. Az illuzórikus valóság negatív lényegéhez való „rögzítés”, „odakötés”, „megkötés” és „megmerevítés” (mú) képezi természetét. Mudévi tehát egy ellenistenség. A halál és a Vég nem jelent automatikus felszabadulást. Ő is megjelenik a Vég pillanatában, de nem a megszabadulást hozza el, hanem a végső megbilincselés kísértését. Mudévi az illúzió minden nemének összessége, szubsztanciája és ellenlényege.

A Vég, amely Siva akciója, így nemcsak az Örökkévalóság Birodalmával való találkozás pillanata, hanem a Mudévivel való találkozásé is. A Vég – mégpedig minden vég – érméje nem csupáánnn egyetlen oldalból, nem csupán a Végentúliságból áll. A Vég érméjének másik oldala a Mudévivel való találkozás pillanata. A vörösesbarna Mudévi az illúziók maximumához láncol. Az illúziók kettősek: egyrészt a világ, az objektivitás illúziójából állnak, másrészt az individualitás illúziójából. A szocializmusnak, a kommunizmusnak és a tömegek bármilyen igenlésének belső lényege pontosan a külvilág illúziójához való hozzátapasztás, a liberalizmusé pedig a múló egyéniséghez való hozzábilincselés. A kettő együtt a baloldaliság egészét és kettős lényegét alkotja. A harmadik utas módszerek mindegyike ezt a két „köteléket” kapcsolja össze, és a mixtúrát egy mindkét irányba ható „forradalmi” elemmel aktiválja. A nacionalizmusban fennmaradt jobboldaliságot népiessé, szocializmussá, majd kommunizmussá szeretnék tenni.

Mindebből érthető, hogy a Végidők külvilághoz és egóhoz láncoló, antikrisztusi vagy sátáni birodalmát egyesek miért fogják fel az eljövendő „barna kommunizmus” korának. – Ellentétben Alekszandr Dugin egyes elméleteivel, aki ezekkel akaratán kívül is az utóbbi képviselőit támogatja.

* * *

Alekszandr Dugin tanulmányai magyar nyelven

Az erotika idealizmusa. Pannon Front 10. (1997. okt.) sz.
A Világkormány ideológiája. Pannon Front 12. (1997. dec.) sz.
Az Eurázsia-vita és a nacionalizmus apológiája. In Doktrínák és alternatívák (Az orosz külpolitikai gondolkozás: 1992-1998). H. n., 1998, Alkotmány- és Jogpolitikai Intézet.
Erósz lázadása. Tradíció évkönyv 1999. sz.
Egy Láthatatlan Birodalom csillaga. Jean Parvulescóról. Pannon Front 24. (1999. dec.) sz.